Győr-Moson-Sopron megyei összefoglaló
Az elmúlt 24 óra mérlege számokban.

A rendőrök hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában.
A szolgálatot ellátó állomány összesen hat embert fogott el, ebből hármat tetten értek a rendőrök, egy személlyel szemben az ellene érvényben lévő körözés miatt intézkedtek.
A járőrök intézkedéseik alkalmával 36 közigazgatási bírságot szabtak ki, 5 esetben büntetőfeljelentést, míg 14 esetben szabálysértési feljelentést tettek.
Az egyenruhások 535 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során két ember ellen indult büntetőeljárás a műszer pozitív jelzése alapján.
A járőrök Győrben, az Ipar úton ellenőrizték egy személygépkocsi sofőrjét 2021. július 27-én 19 óra 30 perckor, illetve Mosonmagyaróváron, a Deák Ferenc utcában egy robogó vezetőjét 9 óra 40 perckor. Az intézkedés során mindkét férfivel szemben alkoholtesztert is alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett, ezért őket további mintavételre a helyi rendőrkapitányságokra előállították.