Győr-Moson-Sopron megyei összesítő
Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, illetve négy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, akik közül hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján.
Az egyenruhások a megye útjain 938 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 3 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.
Szabálysértési feljelentéssel 15 esetben éltek a rendőrök, 55 személy esetében közigazgatási, míg 37 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.
…hogy mindenki hazaérjen!