Győr-Moson-Sopron megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó, valamint 16 anyagi káros közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.
A szolgálatot ellátó állomány összesen négy személyt fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetése közben tetten értek. A rendőrök öt embert állítottak elő, valamint négy fő őrizetbe vétele történt meg, közülük ketten eltiltás hatálya alatt vezettek.
Az egyenruhások 936 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, ebből 3 esetben jelzett alkoholfogyasztást a járművezetőknél az alkoholteszter.