Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2023. 09. 01., p - 07:33
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök a tegnapi napon két személyi sérüléssel, valamint hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, akik közül kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hét fővel szemben pedig egyéb okból kifolyólag intézkedtek rendőreink.

Előállítás 10 esetben történt, 2 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, 6 főt ittas járművezetés, illetve 2 embert egyéb ok miatt kísértek a rendőrségre a járőrök.

Az egyenruhások a megye útjain 566 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 5 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 17 esetben éltek a járőrök, 100 személy esetében közigazgatási, míg 48 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében kéri a gépjárművezetőket, hogy közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr, vagy gyalogos szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Unokázós banda

Idős embereket átverő csoportra csaptak le a budapesti nyomozók.

 

Pár óra alatt elfogták

A berettyóújfalui nyomozók előállítottak egy 33 éves komádi férfit, aki a gyanú szerint egy horgásztó melletti büféből lopott.

 

Megszereztem, megszereztem!

Nem sokáig örülhetett a könnyen szerzett mobiltelefonnak egy karcagi fiatal. A rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.

 

Közös felelősségünk a gyermekek védelme

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek védelmére, különös tekintettel a kábítószer-használat megelőzésére.

 

Beszámolt a rendőrfőkapitány

Dr. Szijártó István r. dandártábornok beszámolóját a vármegyei önkormányzat közgyűlése egyhangúlag elfogadta.

 

Az életét kockáztatta

Egy 18 éves fiú életét mentette meg Noé Attila r. törzszászlós, a Bonyhádi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője.