Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2023. 10. 26., cs - 07:29
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, ebből négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, ötöt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Rendőreink bűncselekmény elkövetése miatt egy személyt, ittas vezetés okán négy főt, illetve egyéb okból kifolyólag egy embert állítottak elő.

Szabálysértési feljelentéssel 19 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 43, míg közigazgatási bírságot 21 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 494 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 4 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra hívja fel a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek többségében súlyos szabályszegés áll a háttérben, de vannak olyan esetek is, amikor kisebb hiba, egy másodpercnyi figyelemkihagyás okozta a tragédiát, ezért kérjük mindig vezessenek rendkívül figyelmesen és óvatosan!

 

… hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.

 

Újabb hat szabályszegő őrizetben

A szekszárdi rendőrök az elmúlt napokban négy engedély nélkül vezető sofőrt, egy bolti tolvajt és egy távoltartás szabályait megszegő férfit állítottak bíróság elé.

 

Unokázós banda

Idős embereket átverő csoportra csaptak le a budapesti nyomozók.

 

Pár óra alatt elfogták

A berettyóújfalui nyomozók előállítottak egy 33 éves komádi férfit, aki a gyanú szerint egy horgásztó melletti büféből lopott.

 

Megszereztem, megszereztem!

Nem sokáig örülhetett a könnyen szerzett mobiltelefonnak egy karcagi fiatal. A rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.