Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2024. 05. 28., k - 08:38
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt bűncselekmény elkövetésén tetten értek, és őket elfogták.

Előállítás 4 esetben történt, 2 személyt ittas vezetés okán, egyéb okból kifolyólag pedig 2 főt kísértek kollégáink az illetékes rendőrkapitányságra.

Az egyenruhások a megye útjain 437 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 10 esetben éltek a rendőrök, 34 személy esetében közigazgatási, míg 45 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében kéri a gépjárművezetőket, hogy közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül – akár szemkontaktus útján - igyekezzenek megérteni a másik sofőr, vagy gyalogos szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.