Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2025. 05. 26., h - 07:56
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hétvége rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 72 órában összesen 22 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 5 személyi sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 7 személyt fogott el, akik közül kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, ötöt az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Előállítás 15 esetben történt, 7 embert bűncselekmény elkövetésén, ötöt ittas vezetésen értek tetten kollégáink, egyéb ok miatt pedig 3 személyt kísértek be az illetékes rendőrkapitányságra.

Az egyenruhások a megye útjain 1223 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 5 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 23 esetben éltek a járőrök, 22 személy esetében közigazgatási, míg 68 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra kiemelt figyelmet fordítsanak!

Közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr vagy gyalogos szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak