Győr-Moson-Sopron vármegyében történt
Az elmúlt hétvége rendőri intézkedések számokban.

Vármegyénk területén a rendőrök összesen 23 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül egy halállal, hét pedig személyi sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány 12 személyt fogott el, közülük 5 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 személyt pedig egyéb ok miatt kísértek be az illetékes rendőrkapitányságra.
Kollégáink 19 embert állítottak elő, köztük 2 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, 9-et ittas vezetés miatt, és további 8 emberrel egyéb okból kifolyólag intézkedtek.
Az egyenruhások a vármegye útjain a hét nap alatt 1630 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 10 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.
Szabálysértési feljelentéssel 26 esetben éltek a járőrök, 70 személy esetében közigazgatási, míg 106 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra kiemelt figyelmet fordítsanak!
A nyári hőségben közlekedjenek türelmesebben, a reggeli és délutáni csúcsidőben fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr vagy gyalogos szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!
…hogy mindenki hazaérjen!