Győr-Moson-Sopron vármegyében történt
Az elmúlt hétvége rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 72 órában összesen 20 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 4 személyi sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, ebből ötöt az ellene érvényben lévő körözés alapján, három külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.
Előállítás 23 esetben történt, 10 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten kollégáink, ittas vezetés miatt 9 fővel szemben intézkedtek, illetve egyéb ok miatt szintén 4 személyt állítottak elő az illetékes rendőrkapitányságra.
Az egyenruhások a megye útjain 1386 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 7 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.
Szabálysértési feljelentéssel 53 esetben éltek a járőrök, 75 személy esetében közigazgatási, míg 107 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:
- A biztonsági öv használata nem az Ön döntése, hanem kötelező. Hatásmechanizmusa alapján egyrészt megvédi a vezetőt és az utasokat a „kirepüléstől”, másrészt csökkenti a jármű és tartozékai (kormány, visszapillantó tükör) okozta sérüléseket.
- A légzsákok elterjedése óta kiemelten fontos a biztonsági öv használata, mivel az ütközés során lelassítja az ember mozgását, ez pedig elég ahhoz, hogy a légzsák felfúvódjon, és ne hirtelen lökje vissza a vezetőt, illetve az utast az ülésbe. A biztonsági öv használata nélkül a légzsák súlyos sérüléseket okozhat.
- Ne feledjék, csak egy mozdulat! A biztonsági öv életet menthet! Kérjük, hívják fel ismerőseik, rokonaik, hozzátartozóik figyelmét a használatára! Csak egy mozdulat a biztonságosabb közlekedésért!
…hogy mindenki hazaérjen!