Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2025. 10. 06., h - 07:51
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hétvége rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 72 órában 26 közlekedési balesetnél intézkedtek, amelyek közül 6 személyi sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 11 személyt fogott el, akik közül hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hetet az ellenük érvényben lévő körözés alapján, egyet pedig, mert az ország területén jogellenesen tartózkodott.

Kollégáink 17 embert állítottak elő, közülük 4-et bűncselekmény elkövetésének gyanúja, 10-et ittas vezetés miatt, 3 személlyel szemben pedig egyéb okból intézkedtek a rendőrök.

Az egyenruhások a megye útjain 1112 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 10 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 45 esetben éltek a járőrök, 62 személy esetében közigazgatási, míg 144 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak