Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2026. 05. 18., h - 09:08
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hétvége rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 72 órában összesen 22 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 5 személyi sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 14 személyt fogott el: hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hetet körözés alapján, három fővel szemben azért intézkedtek, mert az ország területén jogellenesen tartózkodtak, egyéb ok miatt pedig egy embert kísértek az illetékes rendőrkapitányságra.

Előállítás 18 esetben történt, 6 személyt bűncselekmény elkövetésén, 10-et ittas vezetésen értek tetten kollégáink, 2 főt pedig egyéb ok miatt kísértek be a rendőrségre.

Az egyenruhások a megye útjain 1166 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 11 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 51 esetben éltek a járőrök, 39 személy esetében közigazgatási, míg 107 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A közlekedési balesetek elkerülése érdekében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra kiemelt figyelmet fordítsanak!

Közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr vagy gyalogos szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak