Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2023. 02. 28., k - 07:25
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján.

Szabálysértési feljelentéssel 16 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 51, míg közigazgatási bírságot 145 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 482 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 1 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy a megnövekedett forgalomban a lassúbb haladás mellett legfontosabb a követési távolság növelése. A biztonságos közlekedés érdekében az Önök előtt haladó járműtől mindig olyan távolságot tartsanak, hogy annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjanak állni. A szakértők azt tanácsolják, hogy a mindenkori követési távolság legalább akkora legyen, mint amit az adott sebességgel haladva az Önök által vezetett jármű két másodperc alatt megtesz.

...hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Megszereztem, megszereztem!

Nem sokáig örülhetett a könnyen szerzett mobiltelefonnak egy karcagi fiatal. A rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.

 

Közös felelősségünk a gyermekek védelme

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek védelmére, különös tekintettel a kábítószer-használat megelőzésére.

 

Beszámolt a rendőrfőkapitány

Dr. Szijártó István r. dandártábornok beszámolóját a vármegyei önkormányzat közgyűlése egyhangúlag elfogadta.

 

Az életét kockáztatta

Egy 18 éves fiú életét mentette meg Noé Attila r. törzszászlós, a Bonyhádi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője.

 

Vendégként érkezett, tolvajként távozott

Egy 79 éves kecskeméti férfi jóhiszeműen fogadta be távoli rokonát otthonába – azzal a megállapodással, hogy a férfi gondozza őt, cserébe pedig lakhatást biztosít számára. A szívességet a rokona lopással hálálta meg.

 

Felismeri a férfit?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.