Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2023. 04. 17., h - 07:30
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, ebből négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt az ellene érvényben lévő körözés alapján, három külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.

Szabálysértési feljelentéssel 11 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 25, míg közigazgatási bírságot 11 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 447 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 3 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A rendőrség az alábbi tanácsokra hívja fel a figyelmet a közlekedési balesetek elkerülése érdekében:

  • Esős időszakban a felüljárókon, a hidakon, továbbá az erdősávval védett útszakaszokon az átnedvesedett falevelek miatt fokozottabban kell számolni az úttest csúszósságával. Ilyen helyeken kellő időben csökkentse járműve sebességét!
  • Száraz útszakaszról a vizes szakaszra történő ráfutás balesetveszélyes helyzetet teremthet.
  • A közlekedőknek számítaniuk kell arra, hogy a járművek által az aszfaltra felhordott sár csúszóssá teheti az utakat.
  • Esős időszakban csökken a látótávolság, és a csúszós utakon megnő a féktávolság.
  • Fontos a megfelelő követési távolság és a jármű sebességének helyes megválasztása.

...hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!