Győr-Moson-Sopron vármegyében történt

2023. 05. 26., p - 08:28
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap rendőri intézkedései számokban.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel, valamint nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány tíz személyt fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat az ellene érvényben lévő körözés alapján, öt külföldit pedig amiatt, mert az országban jogellenesen tartózkodott.

Rendőreink bűncselekmény elkövetése miatt két személyt, ittas vezetés okán szintén két főt, illetve egyéb okból kifolyólag négy embert állítottak elő.

Szabálysértési feljelentéssel 16 alkalommal éltek a rendőrök, helyszíni bírságot 47, míg közigazgatási bírságot 90 alkalommal szabtak ki.

Az egyenruhások a megye útjain 684 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során 2 esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra kiemelt figyelmet fordítsanak!

Közlekedjenek türelmesen, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A volán mögül igyekezzenek megérteni a másik sofőr szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szemtanukat keres a rendőrség

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárás ügyében.

 

Több, mint diákcsíny!

Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

 

Lezárult a nyomozás

Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.

 

Késsel fenyegette volt párját

A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.