Gyors intézkedés

2013. 08. 22., cs - 09:39
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

45 perc alatt fogták el a tolvajt.

A Szigetvári Rendőrkapitányságra 2013. augusztus 21-én érkezett bejelentés, amely szerint a bejelentő tulajdonában lévő gépkocsit a lakása elől eltulajdonították.

A járőrök azonnal a jármű felkutatására indultak, amit 45 percen belül meg is találtak, majd feltartóztattak. A gépjárművet vezető 20 éves B. Mihályt a rendőrök elfogták, előállították – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként kihallgatták. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Szigetvári Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a bükkösdi férfival szemben.


Hírfolyam

 

Hirtelen felindulásból karcolt

Parkolási konfliktus vezetett odáig Győrben, hogy egy 51 éves férfi megrongált egy autót, a rendőrök a helyszínen elfogták.

 

Felismeri?

A Miskolci Rendőrkapitányság azt a nőt keresi, aki ellopott egy pénztárcát a Tiszai pályaudvar környékén, majd a sértett bankkártyájával vásárolt egy dohányboltban.

 

Dílert fogtak el Makón

Növényi törmeléket, fehér port, drogterjesztéshez használt eszközöket, valamint pénzt foglaltak le egy makói nőtől, aki lakásán és egy cég telephelyén is árulta a szereket.