Hajdú-Bihar megyei összesítő

2019. 11. 12., k - 07:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 halálos kimenetelű balesetben 2 személy vesztette életét, míg 2 baleset súlyos, 1 pedig könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 6 személyt fogott el, akik közül 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 személyt a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 10 személyt állítottak elő, közülük 2 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 6 esetben történt.


Hírfolyam

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.