Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyből egy súlyos, kettő pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen hat személyt fogott el, közülük két embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, négy főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
A rendőrök 13 személyt állítottak elő, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt.