Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyek könnyű sérüléssel végződtek.
A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, ebből két főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök nyolc személyt állítottak elő, ebből három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.