Hajdú-Bihar vármegyei összesítő

2023. 10. 10., k - 07:35
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül egy súlyos, egy pedig könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 18 személyt fogott el, közülük öt főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három embert a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, 10 külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt. 

A rendőrök öt személyt állítottak elő, ebből három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt.

 


Kapcsolódó oldalak