Halmazat

2017. 05. 15., h - 09:03
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök szabálysértési őrizetbe vettek egy zalaegerszegi férfit.

A balatonkeresztúri körzeti megbízott 2017. május 14-én polgárőrrel látott el szolgálatot, amikor 14 óra 3 perckor a település külterületén, a 76-os számú főútvonalon észleltek két személyt, akik egy rendszám nélküli Kawasaki Ninja típusú motorkerékpárral Balatonberény irányába közlekedtek. A rendőri jelzés ellenére a járművezető nem állt meg, hanem megpróbált elmenekülni, ezért követték őket. Balatonújlakon a férfi és nő utasa leszállt a motorról, majd befutottak az erdőbe, ahol az egyenruhások 14 óra 13 perckor mindkettőjüket elfogták. Az igazoltatás során kiderült, hogy a motorkerékpár nem rendelkezik hatósági engedéllyel, rendszámtáblával, sem gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel, a sofőr pedig vezetői engedéllyel, mert a hatóság korábban már eltiltotta a vezetéstől. A körzeti megbízott K. Zoltánt előállította a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt meghallgatták, majd őrizetbe vették. A 31 éves zalaegerszegi lakos által elkövetett szabályszegések miatt a rendőrkapitányságon szabálysértési eljárás indult.


Kapcsolódó oldalak