Három betörés elkövetésével gyanúsítják

2016. 04. 20., sze - 09:11
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 24 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a szécsényi rendőrök.

A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya két rendbeli lopás vétség és egy rendbeli lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást R. Sándor 24 éves nógrádmegyeri lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2016. március 31-én 13 óra és 21 óra közötti időben egy nógrádmegyeri lakóház ajtaját befeszítette, az ingatlanban kutatást végzett, majd onnan gyógyszereket, dohánytermékeket és kávét tulajdonított el. A gyanúsított 2016. április 3-án 19 óra és április 4-én 6 óra közötti időben megkísérelt bejutni egy nógrádmegyeri vegyesboltba. A férfi az üzlet ablakát betörte, kezét egy üveggel megvágta, majd távozott a helyszínről. R. Sándor megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2016. április 19-én 16 óra 45 perc körüli időben a bejárati ajtót befeszítve egy nógrádmegyeri ingatlanba bement, onnan készpénzt és egy mobiltelefont tulajdonított el.

 

A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés alapján a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható R. Sándort beazonosították, elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya - szakértők bevonásával - folytatja a további eljárást, egyben vizsgálja, hogy további hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével a férfi összefüggésbe hozható-e.


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.