Három körözöttet fogtak el

2016. 01. 22., p - 12:37
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két nőt és egy férfit fogtak el az elmúlt napokban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, akik ellen elfogató parancs volt érvényben.

A rendőrök - Nemti belterületén - 2016. január 20-án 14 óra 10 perckor vonták ellenőrzés alá Sz. Enikő 24 éves helyi lakost, aki ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök a nőt elfogták, előállították és őrizetbe vették.

A nyomozók ezt követően, 2016. január 21-én 8 óra 50 perckor - a Salgótarjáni Járás Bíróság elfogatóparancsa alapján bíróság elé állítás céljából  - Etesen igazoltatták B. Andrásné 58 éves salgótarjáni lakost, továbbá a Balassagyarmati Törvényszék Büntetés-végrehajtási csoportja által kiadott elfogatóparancs alapján Sz. Attila 50 éves berceli lakost, aki garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott jogerős szabadságvesztés büntetésének letöltésére a kijelölt határidőig nem jelent meg. A rendőrök az elfogást követően B. Andrásnét a Salgótarjáni Járási Bíróságra, míg Sz. Attilát a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe szállították.

 


Kapcsolódó oldalak