„Hát, egy kicsit ja!”

2016. 02. 12., p - 10:12
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a nagyatádi rendőrök.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság önbíráskodás bűntett, valamint magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy segesdi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján B. Róbert 2016. január 17-én késő este berúgta egy segesdi ingatlan bejárati ajtaját, törni-zúzni kezdett a szobában, ahol az ott lakó férfit vélt tartozása miatt többször megütötte, valamint egy alkalommal megrúgta. Megfenyegette, hogy a tartozása fejében adjon át részére különböző tárgyakat, majd elvette a sértett kabátját, takaróját, valamint egy kályhakürtöt. Ezután felszólította, hogy a házban lévő dobkályhát - kíséretében - vigye el egy segesdi lakcímre, aminek a sértett látszólag eleget tett, de az utcán haladva a kályhát hátrahagyva elmenekült és értesítette a rendőrséget.

 

A bejelentést követően a rendőrök a 24 éves férfit rövid időn belül a lakcímén elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A szabadlábon védekező B. Róbert kihallgatása során a nyomozó azon kérdésére, hogy megbánta-e a bűncselekményt, azt válaszolta, „Hát, egy kicsit ja!”.

 

A Nagyatádi Rendőrkapitányság az eljárást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagyatádi Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak