Határrendészeti események Békésben
Külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértés, tiltott határátlépés és körözött autó lefoglalása.
A lőkösházi vasútállomás területén igazoltattak a határrendészek egy román állampolgárt 2014. augusztus 17-én 15 óra 5 perckor. A 40 éves férfinél nem volt úti okmány, aki az elmondása alapján korábban Budapesten hagyta el az iratait, amelyeket még nem pótolt. Külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértés miatt feljelentették, majd átadták a román határrendészeti szervek részére. Szintén Lőkösházán jelentkezett kilépésre egy román állampolgár augusztus 18-án 2 óra 30 perc körüli időben. A 44 éves férfinél sem voltak úti okmányok, aki az előző napon Hegyeshalomnál lépett Magyarország területére. Tiltott határátlépés szabálysértés elkövetése miatt helyszínbírságot kellett fizetnie, majd őt is átadták a román határőröknek.
A gyulai közúti határátkelőnél jelentkezett belépésre egy 60 éves olasz állampolgár, olasz honosságú személygépkocsi vezetőjeként 2014. augusztus 17-én 22 óra 50 perckor. A határrendészek az ellenőrzéskor megállapították, hogy az olasz hatóságok körözik a férfi által vezetett járművet és a lefoglalását kérik. A Ford Focust a Gyulai Rendőrkapitányság nyomozója lefoglalta, a sofőrt pedig kihallgatta.