Hattyúhúst akart enni

2014. 08. 19., k - 09:35
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szigetvári Rendőrkapitányság Szentlőrinci Rendőrőrs járőrei fogták el a természetkárosító sumonyi férfit.

A járőrök 2014. augusztus 18-án 11 óra körüli időben figyeltek fel Szentlőrinc és Királyegyháza közötti útszakaszon egy nagyobb szatyrot cipelő férfira, akit intézkedés alá vontak.

A rendőri intézkedés során a szatyrából egy nyúzott madár került elő, melyről a férfi úgy nyilatkozott, hogy egy hattyú teteme.

A későbbiek során madárszakértő állapította meg, hogy pontosan bütykös hattyúról van szó, ami védett állatnak számít.

A férfit a rendőrök előállították, gyanúsítottként kihallgatták, amely során elmondta, hogy a pellérdi halastó befolyójánál fogta meg az állatot, melyet étkezéshez előkészített, mert meg akarta kóstolni a húsát. A nyomozók az állatot lefoglalták.  

A 33 éves gyanúsítottal szemben természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság folytatja.


Kapcsolódó oldalak