Hét nap alatt hat kábítószeres

2013. 07. 21., v - 15:45
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nózi és gazdája nem pihen

A zámolyi körzeti megbízott polgárőr segítségével járőrözött 2013. július 21-én hajnalban Gánt külterületén. Közös szolgálatuk során a gánti körforgalomnál lévő lakatlan épületben mozgásra lettek figyelmesek és az épületbe belépve három fiatalt találtak. A rendőr orrát megcsapta a levegőben terjengő marihuána jellegzetes illata és a fiatalok kezében cigaretta éget. Természetesen, mint minden esetben most is Nózi, a rendőrkutya biztosította Béres Tamás r. zászlós intézkedését, mely során a két férfit és egy nőt a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították. A helyszínen kábítószergyanús anyagot foglalt le a rendőr, az előállítottakat pedig mintavételre szállította. A nyomozók T. Barnabást (19) és D. Martint (19) kábítószer fogyasztás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.       

Nózi és vezetője hét nap alatt hat személyt fogott el, akiknek kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt kell felelniük. 


Kapcsolódó oldalak