Hétvégi baleseti összefoglaló Tolnából
Az elmúlt 48 órában öt balesetről érkezett bejelentés, egy esetben négyen sérültek meg.

2025. október 18-án 20 óra 18 perc körül egy autós közlekedett az 51601-es úton. A körforgalomból Tolna felől a 6-os főút felé hajtott ki. Haladása során a kocsi sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg és elvesztette uralmát az irányítása felett. Először átsodródott a szemközti sávba, majd a füves rézsűn lehajtva tetejére borulva állt meg a szántóföldön. Az autóban öten utaztak, mindannyian használták a biztonsági övet. A négy utas közül egyikük súlyosan, hárman könnyebben sérültek.
Szombaton, 13 óra 30 perckörül egy, feltételezhetően segédmotoros-kerékpárral közlekedő ismeretlen haladt Bátaszéken a Budai utcában Dunaszekcső felől Várdomb felé. A Budai utca - Kövesdi utca kereszteződése előtt egy autós megkezdte az előzését, de a motoros hirtelen balra kanyarodott. A manőver során a motoros nekiütközött az előzésben lévő autó elejének, majd a Kövesdi utcába behajtva adatai hátrahagyása nélkül távozott. Az autó visszapillantó tükre rongálódott a balesetben.
Szintén szombaton, 18 óra 20 perc körül Iregszemcse közigazgatási területén, a 65-ös főúton közlekedett egy férfi lassú járműből és munkagépből álló szerelvénnyel, Som irányából Iregszemcse irányába. Vele szemben közlekedett egy autós. Egyikük sem húzódott jobbra, ezért egymás melletti elhaladásukkor a járművek bal oldalukkal összeértek.
Október 19-én, délután negyed öt körül egy autós Dombóváron figyelmetlenül tolatott. Nem észlelte a mögötte, egy garázs bejárata elé letámasztott motorkerékpárt, nekiütközött, amitől az eldőlt.
Vasárnap kora este, fél hét körül az 5114-es számú úton történt egy vaddal ütközés. Az állat elszaladt, de az autóban anyagi kár keletkezett.
A hétvégén négy ittas sofőrrel intézkedtek kollégáink. Egy esetben 50 000 forintos közigazgatási bírságot és 6 közlekedési előéleti büntetőpontot szabtak ki, a másik három gépjárművezetővel szemben büntető feljelentést tettek és felfüggesztették vezetési jogosultságukat.
Kérjük, hogy a haladási sebességüket mindig az út- és a látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg!
A balesetek akkor kerülhetők el, ha a szabályokat mindenki betartja!
Vezetésre alkalmas állapotban, felelősségteljesen és egymás iránti toleranciával közlekedjenek!
… hogy mindenki hazaérjen!