Hétvégi garázdák

2024. 08. 27., k - 13:49
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Viccesnek indult, rabosítás lett a vége.

A Dombóvári Rendőrkapitányságon soron kívül, hivatalból indult eljárás ismeretlen tettesek ellen, akik szombatról vasárnapra virradó éjjel a város központjában több kukát felborítottak és ereszcsatornákat rongáltak meg.

Feljelentést, bejelentést nem tett senki. Kollégáink hétfőn reggel az egyik internetes közösségi oldalról szereztek tudomást az esetről. Az adatgyűjtés során rövid időn belül eljutottak egy 18 éves helyi fiatalemberhez, aki részt vehetett a bűncselekmény elkövetésében. A fiú együttműködő volt, elmondta, hogy a szombati diszkóból indultak a városba csavarogni. Haverjaival kölcsönösen cukkolták egymást, majd az útjukba eső kukákat „brahiból” rugdosták fel. Az ereszcsatornák is a spicces legénykedés áldozatai lettek.

A négytagú társaságnak csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt kell felelnie.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.