Hétvégi ház udvaráról tulajdonították el a vasat

2013. 10. 28., h - 10:10
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gépjárművel szállították el a helyszínről az eltulajdonított fém tárgyakat; a rendőrök elfogták a férfit és fiatalkorú társát.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást H. Gyula 58 éves karancslapujtői lakos és 15 éves fiú társa ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak 2013. október 27-én a délutáni órákban Karancslapujtőn, a Napraforgó dűlőben egy bekerített hétvégi telek kertkapujáról a lakatot és a láncot levágták és az udvarról vashordókat, vaslemezeket, és egyéb fémtárgyakat pakoltak be egy személygépkocsiba és azt értékesítési céllal egy felvásárlóhoz akarták szállítani. Karancslapujtő belterületén a gépjárművel közlekedőket a rendőrkapitányság járőrei megállították és ellenőrizték, ezt követően rövid időn belül kiderült, hogy a vas tárgyakat a személyek egy telekről tulajdonították el.

H. Gyulát és fiatalkorú társát a rendőrök elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – az eljárás folyamatban van.

 


Kapcsolódó oldalak