Hétvégi házakba törtek be

2014. 09. 13., szo - 07:44
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hét bűncselekmény elkövetését ismerték be a gyanúsítottak.

Elsőként a 27 éves B. Róbertet fogták el a komáromi nyomozók 2014. május 19-én, miután gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy az ácsi férfi két társával, a 20 éves G. Józseffel és a 24 éves S. Lászlóval Mocsán különböző értékeket tulajdonított el hétvégi házakból. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a három gyanúsított 2014. május 9-én személygépkocsival érkezett a településre. Az épületekbe az ajtót vagy az ablakot kifeszítve jutottak be és egyikből sem távoztak üres kézzel. Volt ahonnan szerszámokat, és volt olyan is, ahonnan szeszesitalt tulajdonítottak el. A bűncselekmény elkövetése után a személygépkocsival közlekedő tetteseket a járőrök Komáromban meg akarták állítani, de ekkor sikerült elmenekülniük az egyenruhások elől. Az autót az erdő szélén hagyták, benne a lopott holmik egy részével, és gyalog menekültek tovább. Sokáig nem tudtak bujkálni a rendőrök elől, 2014. május 19-én mindhármukat elfogták és előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra. A három férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet 2014. szeptember 11-én vádemelési javaslattal küldött meg a Komáromi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak