Hétvégi házakból loptak
Vádemelést javasol a rendőrség a négy lepsényi lakossal szemben.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás bűntett kísérlete és további vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt négy férfival szemben.
A nyomozás adatai alapján a 22, 28, 27 és 29 éves gyanúsítottak 2017. december 21. és 2018. január 10. közötti időben Lepsényben hétvégi házakba törtek be, ahonnan különféle tárgyakat - többek között mikrohullámú sütőt, búvárszivattyút, kannás bort - tulajdonítottak el. A nyomozók széles körű adatgyűjtésének köszönhetően rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, majd őket gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Székesfehérvári Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.