Hétvégi országos összesítő

2023. 01. 30., h - 04:33
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt hétvége eseményei számokban.

Magyarország területén a 2023. január 27-én 0 óra és január 29-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 59 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből három balesetben öt személy vesztette életét, 14 súlyos és 42 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 508 személyt fogott el, közülük 100 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 236 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 546 embert állítottak elő, köztük 252 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 28 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 342 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.