Hétvégi országos összesítő

2024. 01. 15., h - 02:29
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt három nap eseményei számokban.

Magyarország területén a 2024. január 12-én 0 órától 2024. január 14-én 24 óráig a rendőrök 63 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember vesztette életét, 18 súlyos és 44 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 537 személyt fogott el, közülük 93 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 249 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 611 embert állítottak elő, köztük 230 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 34 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 241 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.