Hiányolta a zenét, megütötte a kocsmárost
Egy ozorai presszóban a vendéglátóhely tulajdonosára támadt egy vendég. Az ügyben lezárult a nyomozás.
Nem szolgáltatott neki zenét egy korábbi alkalommal - ezt kérte számon egy férfi egy ozorai presszóban a tulajdonostól. A vendég meg is ütötte a kocsmárost, akinek eltörött az orrcsontja. Az ott tartózkodók közül a tulajdonosnak, illetve a támadónak is segítségére siettek, verekedés alakult ki. Előkerült egy piszkavas is, de azzal csak huzakodtak, a fém tárggyal nem ütöttek meg senkit.
A tulajdonos felesége hívta ki a rendőröket, akik két percen belül a helyszínen voltak és szétválasztották a verekedőket.
Az eset még 2012. április 28-án, az esti órákban történt. Az ügyben a Simontornyai Rendőrőrs indított nyomozást. A 35 éves tamási H. Józsefet garázdaság vétsége, valamint súlyos testi sértés bűntette, a 34 éves ozorai H. Gusztávot garázdaság vétsége, a 26 éves ozorai K. Zsoltot súlyos testi sértés bűntett elkövetésének kísérlete megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozás nemrég zárult le. A Tamási Rendőrkapitányság a nyomozati iratokat 2013. október 21-én küldte meg vádemelési javaslattal a Tamási Járási Ügyészségnek.