Hír Somogy megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.

A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A rendelkezésre álló adatok alapján 2016. január 20-án délután egy Kaposvár külterületén lévő erdőből három személy mintegy három köbméter tölgyfát vágott ki és kísérelt meg eltulajdonítani, amikor cselekményük közben a rendőrök tetten érték őket. A körzeti megbízottak a helyszínen mindhármukat elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, a fát pedig lefoglalták.
A nyomozók a 40 éves B. Józsefet, a 19 éves A. Dávidot, valamint 16 éves fiatalkorú társukat gyanúsítottként hallgatták ki, akik az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek.