Hír Somogy megyéből
Garázdaság Barcson.
Szóváltásba keveredett egy fiatalkorú testvérpár egy szintén fiatalkorú fiúval 2016. október 3-án 8 óra 30 perc körül Barcson, majd a sértettet az utcán ellökték, megrúgták és többször megütötték. Egyikük megfenyegette, hogy a későbbiekben is bántalmazni fogja. A sértett – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A fiatalok cselekményükkel másokban riadalmat, megbotránkozást keltettek. A 15 éves és a 17 éves testvérpárt a körzeti megbízottak elfogták, a rendőrkapitányságra előállították. Egyiküket garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség, míg a másikat garázdaság vétség, könnyű testi sértés vétség és zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás további szakaszában mindketten szabadlábon védekezhetnek.