Hírek Bács-Kiskun megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. István 46 éves kecskeméti lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013. október 29-én 22 óra 30 perckor egy helyi szállón bántalmazott egy nőt, aki az elsődleges orvosi vizsgálat alapján súlyosan megsérült. A helyszínre kiérkező járőrök elfogták, majd előállították P. Istvánt. A férfit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették a nyomozók.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2013. október 29-én 19 órakor őrizetbe vette Sz. Péter 19 éves kecskeméti lakost. A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján társával - akit már korábban elfogtak a rendőrök - 2013. október 13-ra virradóra egy kecskeméti társasházhoz tartozó nyitott garázsból eltulajdonított egy katonai kabátot és egy nadrágot. Kiderült, hogy a két férfi több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. Gusztáv 28 éves és A. Richárd 20 éves kiskunfélegyházi lakosok ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2013. október 28-án 21 óra 30 perc körüli időben az egyik helyi vendéglátóhely közelében megtámadott és bántalmazott egy férfit, elvették tőle a pénztárcáját és - a benne lévő pénzzel együtt - távoztak a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében megsérült. A férfiakat elfogásuk után gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette R. Tibor 27 éves és R. Richárd 32 éves kiskőrösi lakosokat. A férfiak a rendelkezésre álló adatok szerint 2013. szeptember 25. és 2013. október 26. közötti időben, több helyi lakásba is betörtek és mindent eltulajdonítottak onnan, ami mozdítható volt. A rendőrök kezdeményezik a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség idegenrendészeti eljárást indított négy albán állampolgárral szemben, akiket 2013. október 29-én 14 óra 30 perckor Tompa külterületén fogtak el a járőrök. A külföldiek magyarországi jogszerű tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért tiltott határátlépés szabálysértés elkövetése miatt előállították őket. Ellenőrzésükkor kiderült, hogy egyikükkel szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben. A négy férfit idegenrendészeti őrizetbe vették, őket a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kiskunhalasi őrzött szállásán helyezték el.
A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség idegenrendészeti eljárást indított két kubai állampolgárral szemben, akiket a Kelebia Vasúti Határátkelőhelyen 2013. október 29-én 12 órakor - belépésre jelentkezésükkor - igazoltattak a járőrök. A külföldiek – akikkel együtt utazott egy gyermek is - magyarországi jogszerű tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért tiltott határátlépés szabálysértés elkövetése miatt előállították őket. A határsértők menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kiskunhalasi állomására szállították.