Hírek Bács-Kiskun megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2020. április 19-én 0 óra és 24 óra között nyolc személyt fogtak el, valamint négy előállításáról intézkedtek. Közülük négyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.
A Készenléti Rendőrség járőrei délelőtt megállítottak egy Fiat személygépkocsit Balotaszálláson. Az intézkedés során megállapították, hogy a 32 éves helyi sofőrt a rendőrség a járművezetéstől eltiltotta, ezért őt szabálysértési őrizetbe vették a kiskunhalasi egyenruhások. A férfival szemben gyorsított bírósági eljárást kezdeményeznek.
Megyénkben az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléssel járó, valamint két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Kiskunhalason, a Botond utcában közlekedett a Zrínyi utca felől 17 óra 20 perc körül egy 42 éves helyi nő egy személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint haladása során a Jókai utca kereszteződéséhez érve – a részére kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére – nem biztosított elsőbbséget a jobbról érkező motorosnak, aki az ütközés elkerülése érdekében vészfékezett, majd elesett. A baleset következtében a segédmotoros kerékpárt vezető 67 éves kiskunhalasi nő az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérülést szenvedett.