Hírek Bács-Kiskun megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2013. november 1-jén, súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt őrizetbe vette Cs. Ferenc 51 éves lakcím nélküli férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. november 1-jén 3 óra 25 perckor Kecskeméten egy lakatlan ingatlanban bántalmazott egy kecskeméti férfit, aki ennek következtében súlyosan megsérült.
A Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség járőre 2013. október 31-én délben Gara déli kijáratánál észrevett egy szerb rendszámú taxi felirattal ellátott személygépkocsit, ami Bácsszentgyörgy irányába közlekedett két fővel. Igazoltatta a jármű vezetőjét, egy szerb állampolgárt, és utasait, egy szerb és három koszovói állampolgárt. A két szerb férfi magánútlevéllel legálisan lépett be aznap Tompa Közúti Határátkelőhelyen. A koszovói állampolgárok jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért előállították őket a kirendeltségre tiltott határátlépés szabálysértés elkövetése miatt. Az egyik koszovói férfivel szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben. Az egyik szerb állampolgár ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás őrizetbe vétele mellett. A koszovói férfiak idegenrendészeti őrizetbe kerültek, és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskunhalasi Őrzött Szállásán helyezték el őket.
A Kelebia és Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított egy gambiai, két afgán és négy szíriai állampolgárral szemben, akiket 2013. október 31-én és november 1-jén Tompa és Hercegszántó külterületén igazoltattak a járőrök. A külföldiek magyarországi jogszerű tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért előállították őket a kirendeltségre tiltott határátlépés szabálysértés elkövetése miatt. A külföldiek menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be. Meghallgatásuk után a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóság munkatársainak adták át őket.