Hírek Bács-Kiskun megyéből

2020. 06. 02., k - 08:29
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra közlekedésrendészeti, közbiztonsági és bűnügyi eseményei röviden.

 

A tegnapi napon a járőrök és nyomozók tizenegy személyt fogtak el, és további tizennyolc előállításáról intézkedtek. Közülük tizenhárman bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű személyi sérüléssel járó, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén történt rendőri intézkedés. Egy sofőrt ittas vezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre előállítottak.

 

A kecskeméti rendőrök 9 óra 32 perckor lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vettek egy 22 éves helyi férfit, aki több gépjármű feltörésével gyanúsítható.

A megyeszékhelyen szolgálatot teljesítő járőrök 15 óra 35 perckor egy 45 éves ladánybenei lakost igazoltattak. A férfi a gyanú szerint úgy közlekedett autójával Lajosmizse területén, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. A férfi ellen büntetőeljárás indult. Őt a rendőrök előállították, majd kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezik bíróság elé állítását.

A Bajai Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai 14 órakor egy 40 éves vidi lakossal szemben intézkedtek, mely során kiderült, hogy a férfivel szemben a Veszprémi Járásbíróság szabálysértési elzárás végrehajtását rendelte el.

A kiskunfélegyházi egyenruhások 16 óra 5 perckor egy 22 éves helybélit ellenőriztek. A férfivel szemben a bíróság 20 nap elzárást szabott ki.

 

 


Kapcsolódó oldalak