Hírek Bács-Kiskun megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Bács-Kiskun megyében a rendőrök 2020. július 20-án 0 óra és 24 óra között 7 esetben összesen 43 illegális migránst tartóztattak fel.
Ugyanebben az időszakban a határ mentén szolgálatot teljesítő állomány két migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.
Megyénkben az elmúlt 24 órában 1 könnyű sérüléssel járó, valamint 6 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az egyenruhások.
A tegnapi napon a járőrök és a nyomozók 6 személy fogtak el, valamint 5 előállításáról intézkedtek. Közülük ketten bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.
Kecskeméten, a Teleki Pál téren igazoltattak a járőrök egy 20 éves férfit. Az intézkedés során megállapították, hogy a helybélivel szemben a Bajai Járásbíróság szabálysértési elzárás végrehajtását rendelte el, mivel a részére korábban kiszabott pénzbírságot nem fizette be.
A délutáni órákban egy hasonló intézkedés történt Lajosmizsén. Az egyenruhások 15 óra 50 perckor egy 42 éves helyi férfit igazoltattak, akivel szemben a bíróság szintén elzárást rendelt el, mivel ő sem fizette be korábbi bírságát.