Hírek Bács-Kiskun megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya zaklatás bűntett elkövetésének gyanúja miatt elrendelt nyomozás során, őrizetbe vette V. Sándor 39 éves kiskunhalasi lakost, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. december 6-án, 14-én és 19-én kiskunhalasi lakóházukban megöléssel és az épület felgyújtásával fenyegette meg volt feleségét, jelenlegi élettársát, valamint fiát.
Kelebia Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított egy szíriai állampolgárral szemben, akit 2013. december 20-án 9 órakor fogtak el a rendőrök az államhatár közelében. Személyazonosságát és Magyarországon való jogszerű tartózkodását, hitelt érdemlően igazolni nem tudta, ezért tiltott határátlépés szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt előállították. Menekültstátusz iránti kérelmet nyújtott be. A külföldit az illetékességgel rendelkező Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által kijelölt Befogadó Állomásra vitték.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság idegenrendészeti eljárást kezdeményezett négy szíriai állampolgárral szemben, akiket 2013. december 20-án 8 óra 5 perckor fogtak el a járőrök Kiskunhalas belterületén. Személyazonosságukat és magyarországi jogszerű tartózkodásukat, hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért tiltott határátlépés szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt előállították őket. Menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be. A külföldieket az illetékességgel rendelkező Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által kijelölt Befogadó Állomásra szállították.