Hírek Bács-Kiskun megyéből

2014. 01. 19., v - 09:53
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.

 

A Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Gábor 32 éves bajai lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. január 18-án 22 órakor Baja belvárosában, a Kodály Zoltán téren előzetes szóváltást követően a gépkocsijából elővett egy bozótvágó kést, majd azzal rátámadt egy négyfős csoportra, melynek tagjai megijedtek és elfutottak a helyszínről. Menekülésük közben egy járőrszolgálati feladatot ellátó rendőrtől kértek segítséget, aki a helyszín közelében, néhány percen belül elfogta a terheltet. Sz. Gábort gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a nyomozók.

 

A Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség idegenrendészeti eljárást indított négy koszovói állampolgárral szemben, akiket 2014. január 17-én 19 órakor fogtak el a járőrök Csikéria külterületén. A külföldiek magyarországi jogszerű tartózkodásukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért tiltott határátlépés szabálysértés elkövetése miatt előállították őket a kirendeltségre. Ellenőrzésük során kiderült, hogy az egyik férfival szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben.  Mindannyian menekültstátusz iránti kérelmet nyújtott be, őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóság illetékes befogadó állomására szállították.


Kapcsolódó oldalak