Hírek Bács-Kiskun megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában 4 személyi sérüléses és 4 anyagi káros közúti közlekedési baleset történt.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya szabálysértési őrizetbe vette Zs. Mária 33 éves és Gy. Beatrix 22 éves kecskeméti lakosokat, akik 2013. augusztus 6-án Kecskemét lakott területén kívül prostitúciós tevékenységet folytattak.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy korábban visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozás során 2013. augusztus 6-án őrizetbe vette B. József 51 éves kecskeméti, és H. Ferencné 39 éves tiszaalpári lakosokat. A két személy megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Kecskeméten 2012. évtől rendszeresen értékesítettek pszichoaktív anyagokat. A rendőrség kezdeményezi mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását.
A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség stabil hőkamera kezelőjének jelzése alapján eljárást indított 3 szerb és 2 koszovói állampolgárral szemben, akiket 2013. augusztus 6-án Tompán, illetve Kelebián fogtak el a járőrök. A személyek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták, ezért tiltott határátlépés miatt előállították őket. Az ellenőrzés során kiderült, hogy mindhárom szerb és az egyik koszovói személlyel szemben is beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben. Két szerb állampolgárt 2 évre kiutasítottak Magyarország területéről, őket ki is léptették az országból. A többi külföldi személyt idegenrendészeti őrizetbe vették, és a Kiskunhalasi Őrzött Szálláson helyezték el.