Hírek Bács-Kiskun megyéből

2014. 08. 09., szo - 08:07
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.  

 

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2014. augusztus 7-én 20 óra és augusztus 8-án 7 óra közötti időben behatolt egy Dunavecse külterületén található telephelyre, és az ott parkoló kamion tanksapkáját lefeszítve, abból 500 liter gázolajat tulajdonított el. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a bűncselekmény elkövetésével K. Antónió 20 éves, H. Mihály 41 éves, ifj. H. Mihály 24 éves, H. Zoltán 21 éves és K. Gyula 21 éves kunszentmiklósi lakosok gyanúsíthatóak megalapozottan. Gyanúsított kihallgatásuk után őrizetbe kerültek.

 

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vette B. Zsolt 48 éves balotaszállási lakost. A férfi 2014. augusztus 8-án 14 óra 30 perckor Zsanán, a Kossuth utcán az általa vezetett személygépkocsival annak ellenére vett részt a forgalomban, hogy a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a járművezetéstől eltiltotta.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2014. év augusztus 8-án orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette J. Sándor 34 éves kecskeméti lakost. J. Sándor átvett egy lajosmizsei lakostól egy aranyláncot, a rajta lévő aranymedállal, valamint egy mobiltelefon készüléket. Az aranyláncot egy másik lajosmizsei lakosnak értékesítette, valamint a többi értéket ismeretlen helyre elrejtette, mivel tudta, hogy azok bűncselekmény elkövetéséből származnak.

 

A Bácsbokod Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított egy szír állampolgárral szemben, akit 2014. augusztus 7-én 18 óra 45 perckor igazoltattak a járőrök az 55-ös főút mellett. A férfi magyarországi jogszerű tartózkodását igazolni nem tudta, ezért előállították a kirendeltségre. A szír férfi idegenrendészeti őrizetbe került a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskunhalasi Őrzött Szállásán.

 

A Bajai Rendőrkapitányság Bácsalmás Rendőrőrs járőrei 2014. augusztus 7-én 23 órakor az 5501-es számú úton igazoltattak tizenhárom felnőtt és tíz gyermekkorú koszovói állampolgárt. A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták, ezért előállították őket a Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltségre. A koszovói állampolgárok menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, ezért átadták őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak.

 

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Vasúti Határátkelőhelyén eljárás indult tíz felnőtt és két fiatalkorú afgán állampolgárral szemben, akiket 2014. augusztus 8-án 4 órakor egy belépő tehervonat alvázán találtak meg a rendőrök. Magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták, ezért előállították őket a kirendeltségre. Az ellenőrzés során az egyik fiatalkorú férfi csomagjában egy darab zárható műanyag tasakban zöld színű növényi származékot találtak, melyre a drogteszt pozitívan reagált, ezért büntetőeljárás indult az ügyben. A kábítószergyanús anyagot lefoglalta a rendőrség. A külföldiek menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, ezért átadták őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai részére.

 

A Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított négy felnőtt és öt gyermekkorú koszovói állampolgárral szemben, akiket Kunbaján igazoltattak a járőrök 2014. augusztus 7-én 22 óra 35perckor. Jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért előállították őket a kirendeltségre. Menekültstátusz iránti kérelmüket jelezték, ezért átadták őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak.


Kapcsolódó oldalak