Hírek Bács-Kiskun megyéből

2014. 08. 17., v - 08:41
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában három közúti közlekedési baleset személyi sérüléssel, tizenegy anyagi kárral végződött.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt I. Nikolett 21 éves szegedi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a nő 2014. augusztus 16-án 14 órakor az egyik kecskeméti áruházból 9 rúd szalámit tulajdonított el.  A termékekről az áruvédelmi eszközzel ellátott csomagolást letépte, a szalámikat a táskájába rejtette, majd fizetés nélkül távozott, azonban cselekménye közben az üzlet biztonsági szolgálata tetten érte és értesítette a rendőrséget. A bevezetett nyomozási cselekmények eredményeképpen kiderült, hogy I. Nikolett néhány órával korábban ugyanilyen módszerrel egy kiskunfélegyházi üzletből lopott el 12 rúd szalámit. A nőt gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették a rendőrök.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 17 éves kecskeméti lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalember 2014. augusztus 16-án 8 óra 10 perckor jogtalanul bement egy kecskeméti társasház udvarába, majd onnan eltulajdonított egy 10 méter hosszú slagot. A rendőrök rövid időn belül a helyszín közelében elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.

 

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2014. augusztus 16-án 12 óra 40 perckor őrizetbe vette K. István 20 éves és J. Miklós 19 éves jánoshalmi lakosokat. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2014. június 16-án 1 óra 30 perckor betört egy jánoshalmi üzletbe és onnan kozmetikai termékeket lopott el.

 

A Kelebia és a Bácsbokod Határrendészeti Kirendeltség idegenrendészeti eljárást indított két albán, két koszovói és egy szír állampolgárral szemben, akiket 2014. augusztus 15-én és augusztus 16-án Kelebia külterületén, az 53-as számú főúton, illetve az 5505-ös számú úton ellenőriztek a járőrök. A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért elfogták és előállították őket. Ellenőrzésük közben kiderült, hogy a két albán férfival szemben beutazási tilalom van érvénybe, ezért őket 3 évre kiutasították az ország területéről. A két koszovói határsértőt idegenrendészeti őrizetbe vették, a szír állampolgár menekültstátusz iránti kérelmet nyújtott be, így őt átadták az illetékességgel rendelkező Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak.

 


Kapcsolódó oldalak