Hírek Bács-Kiskun megyéből

2014. 08. 20., sze - 08:39
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 1 könnyű sérüléssel járó, valamint 8 anyagi káros közúti közlekedési baleset történt.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2014. augusztus 19-én 10 óra 45 perctől gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vette A. Zsolt 51 éves helyi lakost. A férfi a gyanú szerint Kecskemét egyik áruházból két üveg whisky-t tulajdonított el, de cselekménye közben tetten érték.

 

A Kalocsai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya 2014. augusztus 19-én 13 óra 50 perctől gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vette M. István 59 éves kalocsai lakost. A férfi a gyanú szerint az egyik kalocsai áruház előtti kerékpártárolóból ellopott egy biciklit.

 

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított egy szerb és négy afgán állampolgárral szemben, akiket 2014. augusztus 18-án és augusztus 19-én Kelebia belterületén és Tompa külterületén ellenőriztek a járőrök. A külföldiek jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért elfogták és előállították őket. Az afgán férfiak menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, így átadták őket az illetékességgel rendelkező Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak. A szerb személyt őrizetbe vették a rendőrök.


Kapcsolódó oldalak