Hírek Bács-Kiskun megyéből

2013. 10. 22., k - 07:32
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el S. Károly 33 éves kecskeméti lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. október 21-én 0 óra 10 perckor, Kecskeméten egy borozó előtti járdaszakaszon, előzetes szóváltás nélkül egy alkalommal megütött egy kecskeméti férfit, aki ennek hatására hanyatt esett. A már földön fekvő sértettet még tovább bántalmazta, rugdosta, melynek következtében a férfi súlyos sérülést szenvedett. S. Károlyt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe került.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrse lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt, őrizetbe vette S. Zsolt 37 éves tiszakécskei lakost. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. október 21-én, Tiszakécskén egy üzletből különböző élelmiszereket tulajdonított el.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt elrendelt nyomozás során őrizetbe vett egy fiatalkorú kecskeméti fiatalembert, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy férfi társával közösen 2013. október 13-ra virradó éjjel, Kecskeméten, egy társasház udvarán lévő nyitott garázsból ruhaneműt loptak el. A fiatalember megalapozottan gyanúsítható több hasonló jellegű, vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is.

 

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt elrendelt nyomozás kapcsán, őrizetbe vette B. Sándor 33 éves kiskunfélegyházi lakost, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. szeptember 06-án éjjel betört egy Kiskunfélegyházán lévő bárba, ahonnan különböző italokat tulajdonított el.  


Kapcsolódó oldalak