Hírek Békés megyéből

2022. 07. 10., v - 07:24
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három közlekedési baleset hat sérülttel és egy ittas járművezetés gyanúja miatt történt rendőri intézkedés.

Békés megyében 2022. július 9-én három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. A 44-es főúton, Kondoros külterületén 9 óra 30 perc körül egy személygépkocsi balra kanyarodott, de eközben összeütközött az őt már előző motorossal. A motort vezető férfi súlyos, utasa könnyű sérülést szenvedett. Dévaványán, a Zrínyi utca és az Eötvös utca kereszteződésében 13 óra 10 perckor egy kanyarodó személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak és elütötte őt. A kerékpáros férfi könnyű sérülést szenvedett. Békéscsabán, a Bessenyei utcában 14 óra körül letért az útról és távközlési vezetéket tartó oszlopnak ütközött egy személygépkocsi, majd árokba csapódott. A balesetben a jármű vezetője és a hátsó ülésen utazó nő, illetve gyermek is megsérült, állapotuk nem súlyos.

Ittas járművezetés gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök egy férfit 2022. július 9-én 23 óra 40 perckor Gyulán, a Béke sugárútról. A 38 éves férfi személygépkocsival közlekedett, és az igazoltatásakor, valamint a rendőrkapitányságon végzett légalkoholmérések eredménye is pozitív lett nála. A rendőrök elvették a vezetői engedélyét és büntetőeljárást indítottak ellene.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.