Hírek Békés megyéből

2018. 03. 19., h - 08:16
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset Kondoroson, ittas járművezetés gyanúja miatt történt rendőri intézkedés Mezőkovácsházán és garázdaság Békésen.

Kondoroson, a Szénási út és a Somogyi Béla utca kereszteződésében, 2018. március 18-án, 17 óra körül személygépkocsi tehergépkocsival ütközött. A balesetben a személygépkocsi vezetője, aki a gyanú szerint ittas volt, könnyű sérülést szenvedett.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2018. március 18-án, 11 óra 15 perc körül Mezőkovácsházán, az Árpád utcában. Egy személygépkocsi vezetőjét állították elő, akinél az alkoholszondás ellenőrzés eredménye pozitív lett. A rendőrkapitányságon végzett mérések megerősítették a bűncselekmény elkövetésének gyanúját, ezért a rendőrök bevonták a férfi vezetői engedélyét és feljelentést tettek ellene.

Békésen, a Fonó utcában 2018. március 18-án, 13 óra 30 perc körül összeszólalkozott két férfi. A testvérpár egyik tagja fenyegette a másikat és megrongálta az autóját. A rendőrök többszöri felszólítására sem hagyta abba a kiabálást, a fenyegetőzést. A rendőrök előállították, a gyorsteszt kábítószer-fogyasztást jelzett nála. A 26 éves férfi ellen kábítószer birtoklása és garázdaság miatt is büntetőeljárás indult.


Hírfolyam

 

Eltűnt Sümegi Mónika

A rákosmenti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 45 éves nő megtalálásában.

 

Jelentkezzen, ha felismeri!

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kerékpárlopás gyanúja miatt keresi az eddig ismeretlen személyazonosságú férfit.

 

Riasztólövés

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 46 éves férfival szemben.